Karan Acoustics

Egyesek Közép Európában is komoly gondolják a High-End-et

http://www.karanacoustics.com

A high-end erősítők témakörében utazó szerbiai Karan Acoustics céget több mint 25 évvel ezelőtt alapította Milan Karan. A cég bő negyed évszázados története alatt Milan Karan és elhivatott mérnök kollégái megszámlálhatatlan órát töltöttek készülékeik megtervezésével, megépítésével és természetesen meghallgatásával, mert az utóbbi folyamat egy zenei oldal felől közelítő high-end cégnél legalább olyan fontos, mint például a mérési görbék alapos kielemzése. Munkájuk során természetesen nekik is megvannak a kikerülhetetlen alapvetéseik, amik, ha úgy tetszik egy-egy gyártó filozófiai alapjait és gyártmányaik önálló szellemiségét biztosítják.

Ilyen alapvetés a Karan Acousticsnál például, hogy minden készülékük kizárólag kézi munkával készül, megőrizve ezzel a manufakturális korszak az ember a legfontosabb szemléletét. Készülékeikbe természetesen kizárólag kiváló minőségű alkatrészek kerülhetnek bele, melyeket szigorúan válogatnak és párosítanak, hogy a jóból is a legjobbat hozzák ki, ráadásként nem is érik be az általánosan elérhető darabokkal, hanem a legtöbb esetben a saját elvárásaik és specifikációik szerint úgy gyártatják le őket. A minőségi alkatelemek a kiváló hangzás mellett a készülékek hosszú élettartamát is biztosítják, így a Karan készülékekkel a tulajdonosaik nagyon hosszú távon tervezhetnek.

Erősítőik mindegyike dual mono technológiával, teljesen szimmetrikus áramköri felépítéssel, extrém gyors, DC csatolt, tiszta A-osztályú kialakítással készül. A tápellátásra szintén különös figyelmet fordítanak, ezért a berendezéseikbe kiváló minőségű, gyors, erőteljes és nagyon alacsony impedanciájú tápegységeket építenek. A saját tervezésű készülékházak kiváló minőségű alumíniumból készülnek, így nemcsak elegánsak, hanem a különféle káros sugárzások ellen is hatékony védelmet biztosítanak az értékes elektronikák számára.

Filozófiájuk nem lenne teljes a hangzásról alkotott markáns elképzelések nélkül, ezért nézzük, mi a jó hangzás ismérve a Karan Acoustics szerint, végül is ez a dolog legizgalmasabb része, nem igaz? Sok más high-end gyártóhoz hasonlóan természetesen ők is a valósághű reprodukcióra esküsznek, amiben a lehető legminimálisabb az eredeti hangszínektől, dinamikától, felbontástól és általános karaktertől való eltérés. Szimpatikus gondolat, hiszen tényleg ez a kulcsa annak, hogy a nappalinkban hihető zene szólaljon meg - remélhetőleg nemsokára a saját füleinkkel is meggyőződhetünk róla, hogyan is néz ki mindez a gyakorlatban Karan módra.

A Karan Acoustics aktuális választékában egy integrált erősítő, kettő előerősítő, három sztereó végerősítő, kettő mono végfok és egy phono előerősítő található, vagyis mindenféle felsőkategóriás sztereó konfiguráció felépíthető belőlük, és természetesen multi-csatornás hangrendszer is kialakítható a különféle Karan végfokok segítségével.

A gyártó jelenlegi egyetlen integrált erősítője KA I 180 Mk2 névre hallgat; és úgy tűnik a népszerű KA I 180 utódja mellé nem is terveznek társat, mivel egyszerűen csak az „ultimate” integrált erősítőnek nevezik. A teljesítménye 8 Ohmon 2×180 W, 4 Ohmon pedig már csatornánként 300 Wattra számíthatunk tőle. Tulajdonságai közül a transzparenciáját, a pontosságát és a muzikalitását emelik ki legfőképpen, mely utóbbi paraméter tekintetében állítólag óriásit fejlődött elődjéhez képest.

A KA L Mk3 típusjelű előerősítő egy vadonatúj fejlesztésű, valódi differenciál üzemmódban működő előerősítő elegáns alumínium házban, olyan természetes és neutrális hangkarakterrel, ami kellően érvényre juttatja a zenékben rejlő érzelmi mélységeket és kifejezi a muzsika igazi örömét. A komolyabbik KA L Reference Mk3 azt szemlélteti, hogy mit is gondol a Karan Acoustics az előerősítőkről, mint az audio láncok központi eleméről. A készülékben maximálisan érvényesül a mindenből a legjobbat elv, a 24K arannyal befutatott áramköri lapoktól kezdve egészen a nagy műgonddal megépített különálló tápegységig és a 0,1% tűrésű metál film ellenállásokig bezárólag. Számos kiemelkedő paramétere között a tömege is meglehetősen beszédes adat; a készülék tápegység nélkül önmagában is 21 kg-ot nyom.

A sztereó végerősítő választék a KA S 600, KA S 400 és KA S 180 Mk2. típusokból áll, melyek közül a legutóbbi könnyen beazonosítható módon a KA I 180 Mk2. integrált erősítő végfok változata értelemszerűen ugyanakkora teljesítménnyel és vele megegyező műszaki jellemzőkkel. A legendás KA 450-es utódjaként megszületett KA S 600-as típus az elődjében alkalmazottaknál is jobb minőségű alkatrészek felhasználásával és kettő brutális toroid transzformátorral érkezett, típusszáma által is jelzett 2×600 W (8 Ohm) teljesítménnyel, amiből 4 Ohmon 2×1000 W lesz. A nyolc darab ultra gyors Sanken kimenő tranzisztorral és 160 Amperes csúcsárammal működő KA S 400 teljesítménye 2×420 W (8 Ohm) és 2×660 W (4 Ohm), ami révén ő is mindenféle hangsugárzót könnyedén meghajt, sőt, ha nem vigyázunk vele, akár tönkre is tesz. Azok, akik elő és végerősítő szettjüket mono készülékekkel szeretnék felépíteni a KA M 2000-es és a KA M 900-as típusok közül választhatnak, melyek tulajdonképpen a KA S 600-as és KA S 400-as sztereó modellek mono változatai.

A Karan Acoustics vérbeli high-end iparosként a jó öreg vinil szerelmeseiről sem feledkezett el; számukra a KA PH 2 Mk3. típust ajánlja, ami kétféle opcióban, beépíthető phono kártyaként és különálló készülékként is létezik. Az egység MM és MC hangszedők jeleinek feldolgozására egyaránt képes és minőségileg természetesen tökéletes partnere a gyártó különféle erősítőinek.