Thiel CS1.6 - HiFi Piac 58.szám

Feliratkozás hírlevélre

Friss hírek

Tiszta hangok, finom vonalak

(Hifi Piac Magazin 58-as szám, Zajácz Tamás)

Ismét az Egyesült államokba látogatunk, hogy egy újabb kis fehér foltot tüntessünk el képzeletbeli térképünkről. Ez alkalommal a Kentucky állambeli Thiel-t keressük fel, amely lassan 30 éve építgeti díjesőáztatta hangsugárzóit, épp itt az ideje hát, hogy a sikerek mögé lessünk egy kicsit.

A Thiel-dizájn maga a marketingesek álma, a CS1.6 klasszikus formákból felépített, mégis friss megjelenésű, kimondottan címlapra termett kabinetjéről a pillanat törtrésze alatt beazonosítható a gyártó. A különleges, szinte piramisszerűen kihegyesedő forma a cég védjegyszerű főmotívuma, így a teljes állódoboz-kínálat - melyben a Coherent Source 1.6 a legkisebb darab - nagyon egységes látványt nyújt. Pedig a harmonikus külső furcsa kettősség elegyéből jött létre, az abszolút szögletes, éles alapdobozra tőle teljesen eltérő jellegű, áramvonalasan lekerekített frontlap tapad, melynek legnagyobb vastagsága meghaladja az 5 cm-t. Természetesen a lejtős előlapú kabinet célja korántsem a hatásvadászat, a struktúra fő feladata a frekvenciasávok időfázis-korrekciója, míg a lekerekítések a diffrakciós hatást kü- szöbölik ki. Az inkább kis-, mint középméretű kétutas hangdoboz értelemszerűen két darab saját fejlesztésű hangszórót hordoz, a nagyhatékonyságú egyhüvelykes alumíniumdóm csipogóhoz szintén könnyűfémmembrános, 165 mm-es mélysugárzót társítottak, melynek különlegessége a nagy (76 mm) átmérőjű, ezért hatékonyabb erőátvitelt és merevebb tartást biztosító hangtekercs. A lengőcséve belsejébe bújtatott neodímium mágnes árnyékolása magától értetődik, így akkor sem kell aggódnunk, ha esetleg képcsöves tévé közelébe állítanánk a hangsugárzót. Vissza kell még kanyarodnunk a formai jellemzőkhöz, ugyanis az előlapot látványosan végigszántó reflexrés a hozzá tartozó bemélyítéssel legalább annyira látványelem, mint funkcionális tényező, a hivatalos álláspont szerint a légáramlat zaját csökkenti a szokatlan megoldás. Még lejjebb haladva vastag, kúpos végű, aranyszínű csavarokra lehetünk figyelmesek a CS1.6 alatt, ám ha ezek ellenére sem lennénk meggyőződve a kívánatos stabilitás meglétéről, extra támasztóerővel bíró lábazatot is beszerezhetünk hozzá. A hátlap alján található cégtáblára nemes egyszerűséggel egyetlen pár, ám annál vaskosabb, akár csavarkulccsal is meghúzható aranyozott banánaljzatot helyeztek el, így kénytelenek leszünk követni a Thiel ajánlását, amely úgy szól, hogy a két szett hangsugárzó kábelre szánt összeget fordítsuk inkább egyetlen pár még jobb minőségű vezetékre.
Külön bekezdést kell szentelnünk a színválasztéknak, hiszen ezen a téren már-már túlzásnak tűnően készséges a gyártó. Akinek csak és kizárólag a hangminőség számít, és minden mást a pénzkidobás kategóriába sorol, annak készül a CS1.6 legkedvezőbb árú, tetőtől talpig selyemfényű feketére festett alapváltozata. Ha kicsit kényesebbek lennénk a külcsínre, némi felár ellenében hatféle keményfa furnérozás között válogathatunk. Amennyiben nem találnánk megfelelőt, további díjazás fejében megoszthatjuk egyedi igényünket a forgalmazóval, amely extrém esetben akár a kívánt színre festett-pácolt felülettel, sőt, a bútorzathoz igazított külsővel is hajlandó szállítani szívünk vágyát. A tökéletesen az előlap síkjába simuló, mágnesesen rögzülő fémkeretre feszített fekete selyemmel sem muszáj beérnünk, extra szolgáltatásként további öt színből választhat az igényes vásárló, bár még szebb lesz a végeredmény, ha a cég tanácsának ezúttal fittyet hányva megszabadítjuk a szépségdíjas arcot a szükségtelen álcától.

Már a szimfónia nyitányában mozgékony, fürge közepek mutatják meg magukat, rengeteg élet van bennük, kicsit talán erőteljesek is, de még éppen a tolerálható szinten belül marad az élénkségük. Sajnos a frissességet eléggé visszafogja a hullámokban előtörő, hömpölygő basszus, amely ugyan elég mélyről indul, de a teteje már erőltetett, kevés kontrolt érezni rajta. A pozícionálás kiváló, a sztereókép igencsak kiterjedt, remekül használja ki a zenekar a színpad adta lehetőségeket, átlagon felüli térérzettel kényezteti a közönséget. A hangerővel játszva hamar kiderül, hogy szeret és tud is hangosan muzsikálni a CS1.6, valamivel a komfortos szobahangerő felett kezdi igazán jól érezni magát, tovább hajszolva pedig talán még magabiztosabbá válik, kevésbé tartja ki a középsáv szintjét, a mélytartomány viszont kimondottan ütőssé válik, váratlanul sűrű löketekben adagolja az energiát. Talán még ennél is hatásosabban érvényesül a tenor, irigylésre méltó életerő feszül benne, hangszíne barátságos, hiába énekel erőteljesen, nem keményedik ki a hangja, kellemesen zengő, semmivel össze nem téveszthető orgánuma nagy biztonsággal érzékelteti a hangulatváltásokat. A jazzbanda színre lépésével hirtelen hírt kapunk a felső végekről is, az idáig kicsit szunnyadó magassáv magához tér; lehet, hogy nem is ártott a pihenő, hiszen nagyon hiteles, natúr csörgők adják a ritmust, még alul a nem kevésbé jó tempójú, masszív fogású nagybőgő hívja fel magára a figyelmet. Ezúttal tehát semmi sem fogja vissza a sebességet, ezt alaposan ki is használják a kissé akaratos szólisták, akikből bizony most elég lenne egy hangyányival kevesebb is. Ha kicsit puhítunk a műfajon, kiegyensúlyozottabb, lágyabb hangzást kapunk, a jazz és a pop közötti, de inkább az utóbbihoz húzó album kellemes szórakozást ígér, szépen telítődik a spektrum, újra megizmosodik a basszus, kellően feszes a dob és a ritmusgitár, és bár a zongora még mindig nem igazán fér a bőrébe, idáig itt mutatja legjobb formáját. Könnyedebb rockzenén finom akusztikus gitároknak örülhetünk, az énekes határozottan erős torkú, de kicsit sem karcos, az igazi meglepetés azonban vitathatatlanul az elképesztően energikus mélytartomány. Jobban járunk, ha enynyivel meg is elégedünk, ha ugyanis zúzósabb, elektromos gitárokkal alaposan megtűzdelt számokat vesz elő a banda, újra megjelennek a nyomulós közepek, és hiába nagyon gyors, vad és súlyos a zene, azon a hangerőn, amin az ember szívesen hallgat ilyesmit, nagyon hamar túltelítődik a levegő. át is váltunk gyorsan jófajta szintipopra, amit ismét nagyon szeret Jim Thiel gyermeke, lenyűgöző sebességet, dinamikát és ritmustartást mutat be, hibátlanul találja el az ének hangsúlyát, mellesleg újra kedvünkre játszhatunk a hangerőszabályzóval, ebben a méretkategóriában nyugodtan megrázó erejűnek és sziklaszilárdnak nevezhető basszust csalhatunk elő belőle, nem is érthető, hogyan lehetett anynyira dagályos ugyanez a hangdoboz szimfonikus zenén.

általában véve pontos, karakteres, erőteljes egyéniségű hangsugárzónak bizonyult a CS1.6. Egyik legjobb tulajdonsága - csábítóan egyedi külleme mellett - az elsőrendű térábrázolás, a monitoros hangzás híveinek is oda kell rá figyelni, már ha nincs ellenükre némi testesség.