Feliratkozás hírlevélre







Avid Diva - HiFi Piac Nyomtatás E-mail
avid_2.jpgAzok kedvéért, akik még mindig - esetleg újra - az analóg zenehallgatásban találják meg a számításukat, ez év elején egy igazán nagyszerű lemezjátszót láttunk vendégül szerkesztőségünk falai között. A tengerentúli gyártó választékából egy komolyabb típus, a Volvere már szerepelt a lap hasábjain, az entry level Diva (sokan kiegyeznének egy efféle belépő szinttel) minőségének azonban a nem kevésbé neves Dynavector top hangszedője biztosít erős hátszelet.

 Természetesen az előkelő hierarchia belépő modellje is kellőképpen kifinomult és összetett, és ennek megfelelőn nem is kimondottan olcsó. Sőt. A rozsdamentes és matt fekete felületek kontrasztja, a különleges formák és műszaki megoldások révén nagyon impozáns megjelenéssel rendelkezik, mondhatni komoly kinézettel bír.
A méretes csomagolást kinyitva sok-sok, egyenként precízen lecsomagolt alkatrész látványa tárul a szemünk elé, meg egy összeállítási útmutató, mely alapján bőséges szabadidővel és nyugodt környezetben - bizton állíthatom - bármely felhasználó könynyedén összeállíthatja a szerkezetet. (vagy ha nem érez késztetést erre, bízza nyugodtan a forgalmazóra). A Diva - hasonlóan a nemrég tesztelt Volveréhez - függesztett vázú konstrukció, és három alátámasztási ponttal rendelkezik. A csapágytengelyt hordozó központi öntvényhez három rozsdamentes acélrudat csavarozunk, melyek egy-egy állítható hosszúságú spirálrugóhoz csatlakoznak, ezekkel egyensúlyozható (vízszintezhető) ki a futómû. A rugókat rejtő lábak is rozsdamentes acélból készültek, ezért aztán tekintélyes tömeggel is rendelkeznek, ami ugye egy lemezjátszó esetében nem hátrány.
avid_csapagytengely.jpgA Volverénél is alkalmazott ápolás és kenésmentes masszív és csendes zafírcsapágyat építik a Divába, így a szállításra, összeszerelésre sem különösebben kényes. A csapágycsészét nem közvetlenül a lemeztányérba, hanem egy annál kisebb átmérőjű alsó-tányérba illesztették, ennek peremén fut a kör keresztmetszetû meghajtó szíj, és három illesztőfurat/csap révén ehhez rögzül a lemeztányér is. Ez utóbbi üveg-MDF szendvics szerkezet selyemfényű fekete festéssel és tekintélyes tömeggel bír, a nagymértékű tehetetlenség elérésének érdekében. Központi öntvényén található (ill. felszerelendő) egy ellensúly, mely a kar/"kardeszka" okozta súlypont-eltolódást korrigálja, ez különböző lehet attól függően, hogy éppen milyen kart szerelünk fel a futóműre. Mivel az Avid jelenleg még karok gyártásával nem foglalkozik, a népszerűbb és minőségileg is megfelelő 9-12"-os karok felszereléséhez rendelkezésre állnak különféle szerelőlapok, így ki-ki kedve és ízlése szerint válogathat pl. a Rega vagy az SME választékából. Tesztpéldányunkhoz egy SME 309-es magnézium kar érkezett.
Meghajtó motorját vizuálisan a három lábhoz illeszkedő formájú burkolattal látták el, a központi öntvényen kialakított ívben, attól szeparáltan teszi a dolgát, tápellátásáról csinos kis vezérlőelektronika gondoskodik. avid_psu.jpgAz erőátvitel a már említett kör keresztmetszetű gumiszíjon keresztül történik, ennek feszességét pedig egyszerűen a motor közelebb-távolabb helyezésével szabályozhatjuk. A motor stabilizált tápfeszültségét külön egységből nyeri, ezt ízléses dobozba szerelve, a futóműtől függetlenül - de annak közelében - helyezhetjük el; a ki/be kapcsolás műveletét az előlapján található méretes gomb elfordításával végezhetjük.
A teszthez mellékelt mozgótekercses hangszedő a Dynavector csúcsmodellje, a DRT XV-1s kissé ki is lóg az összeállításból, mivel annak legdrágább darabja, igazi ínyenc “falat”. Két részre osztott mágnes körében nyolc kis alnico mágnes állítja elő az optimális fluxust, a résbe pedig különleges fluxus kiegyenlítő betétet helyeztek. A mágnesesen optimalizált tekercsek a hangszedő frontján, burkolat nélkül helyezkednek el, közszemlére téve a nem mindennapi szerkezetet. Noha a Diva/SME309 már kellően komoly páros, valószínûleg nem elegendő ahhoz, hogy az XV-1 kvalitásait maradéktalanul érvényesülni engedje, ám a hangszedő a különösen kedvező bevezető áron megvásárolva talán megengedhető luxusnak tekinthető.
A meghallgatáshoz az alábbi készülékeket hívtuk segítségül: Clearaudio Basic Symmetry phono, McIntosh MA6300 erősítő, Eggleston Works Fontaine II hanbgsugárzó és Nordost Valkyrja kábelek.

Hangminőség
Santana Shaman-ján a vérbő hangulat ellenpontozásaként természetes, telt és barátságos hangszerhangok szólalnak meg, a stabil alapokat nyújtó decens mélyeknek köszönhetően az egyensúlyt még a helyenkénti túlfűtöttség sem borítja fel. Minden rezdülésen a profizmus érződik, a legfőbb pozitívumának számító zeneiség mellett a részletek korrekt visszaadása is kiemelt szerephez jut, és eközben mégsem a precízségre való törekvés érződik. Az információk nem követelnek maguknak a szükségesnél nagyobb szeletet a zenéből, nem járnak külön utakon, hanem szigorú rendben szólalnak meg, és mindig szerves részét képezik az egésznek. Talán emiatt kevésbé viccelődő a hangulat, még a legvidámabb felvételen is. Kérkedésnek azonban nyoma sincs, a cinek fémje egyszerûen megtölti a teret apró szikrákkal, a vokál lendülete és a gitár kicsit sírós hangja magával ránt, szinte kavarog körülöttem a muzsika és az energia. A basszusgitár szilárd alapjaira tökéletesen tud építkezni a produkció, a kiállások, és a hangsúlyok kifejezetten ütősek. őszintén sajnálom, hogy lemezt kell cserélnem. Szerencsére a klubban már óriási a hangulat, bár nehezen hihető, hogy élő felvételt hallgatunk, csak a közönség figyelmeztet rá időnként. Most már annyira a középpontban érzem magam, hogy szinte be tudnám szívni a gomolygó cigarettafüstöt is. Telt és konzisztens a hangzás, bár tegyük hozzá, ez már nagyrészt ízlés kérdése is, és a csaknem fél magyar "átlagautó" árát kitevő hangszedőt sem szabad elfelejtenünk. Gondolataim ekkor elkalandoznak, és azon kapom magam, hogy bámulok ki az ablakon, és percek óta nem írtam egy sort sem…
A Ravel lemez bevezető barázdáin a halk zene dacára alig hallok zajt, és ez örvendetes módon a továbbiakban is így marad. A fúvósok kellemesen lágyak, a mélyek pedig dúsak – pontosan olyanok, amilyenekre a CD-t hallgatók állandóan ácsingóznak, de sajnos hiába!  A komplex nagyzenekari hangzás egészen kiteljesedik, a dinamikája rendkívül komoly, a rendelkezésre álló erőt okosan osztja be.
A Cantate Domino sajnos serceg egy kicsit, a kimondottan egyenletes frekvenciamenet azonban bőséges kárpótlást nyújt, főleg amikor az is kiderül, hogy az Avid mindenféle különösebb erőlködés nélkül tolmácsolja a legtöbb rendszernek problémát okozó orgonaszólamokat is. A kórus gyakorlatilag földre szállt angyalok hada, az áhítat hatalmába kerít, a zene lenyûgöz. Akit ez nem győz meg a bakelit erényeiről, az tárcsázza az audiológia számát, és sürgősen kérjen időpontot!

Az Avid egységes, természetes és gömbölyû megszólalásával (többek véleménye szerint ez alapvetően a függesztett vázú építési mód alapvető jellemzője is) az analóg korszak legszebb hagyományait idézi fel, ráadásul az Eggleston hangsugárzók analítikus, transzparens hangja okos párosításként szintén az ő malmára hajtotta a vizet, sőt, még a Nordost kábelek karaktere is kedvezett neki. Lágyabb, barátságosabb jellegű rendszerbe helyezve talán már talán túlságosan is nyugodt, kevésbé izgalmas hangképet mutatott volna, a mostani környezet azonban nagyon is a fogára való volt: játszótársainak kiválasztásakor ezeket a tapasztalatokat mindenképpen érdemes számításba venni.

Ajánlás
A klasszikus „kerek” analóg világot keresőknek az Avid igazi főnyeremény lehet, ami, annak ellenére, hogy ebben a szférában sok esetben már az individum dönt, mindenképpen egy igazi mestermûnek mondható.
Egy hanglemezt kézben tartani valóban utánozhatatlan érzés, jó feltenni a lejátszóra, (főleg egy ilyenre) és igazi élmény belefeledkezni a hallgatásába, különösen, ha az Avidhoz hasonló nívójú példányokkal kerül erre sor. A minap olvastam egy meghökkentő nyilatkozatot a hálón, melyben alanyunk megjósolja, hogy az mp3-é a jövő, a bakelitet pedig elmossa az idő tengere. Mentségére szolgáljon, hogy egy mindössze 21 éves DJ-ről van szó, akinek még nem volt szerencséje hasonló nívójú LP-játszók társaságában eltölteni egy délutánt. Mikor majd az égig érő CD-R-hegyek fóliái leválnak, és mind olvashatatlanná lesznek, újra elgondolkodhatunk a bakelit örökkévalóságán…                                          
Lauscher Zoltán