Feliratkozás hírlevélre







PS Audio Quintesence Power Center - HiFi Piac 71.szám Nyomtatás E-mail
(Hifi Piac Magazin 71. szám)

ps_quint.jpg Lapunk hasábjain már több ízben kifejtettük, hogy bármely rendszer hangja nagymértékben finomítható egy jól megválasztott hálózati szűrővel, áram-kondicionálóval, hiszen amit a falból vételezünk, nos az a legnagyobb jóindulattal sem tud igazi audiofil berendezéseket kiszolgálni. Szerencsénkre nem maradunk magunkra a bajban, sok cég gyárt ilyen - egymástól néha teljesen különböző elven működő – berendezéseket. Ezek közül most ismerjék meg a PS Audio Quintessence Power Centerét!

Külsőre egy teljesen hétköznapi hi-fi komponens benyomását kelti, de ha jobban odafigyelünk, láthatjuk, hogy itt valami egészen másról van szó. Műanyag előlapján egy nagyméretű – két fokozatban sötétíthető - mélykék fényű kijelzőt, és három ugyancsak termetes gombot találhatunk. (Utóbbiak nem igazán szépen kidolgozottak, de vigasztaljon minket, hogy ha nem akarunk, soha nem is kell majd hozzájuk érnünk, hiszen a mode, és display funkciók a távról is elérhetőek.) Hátlapja izgalmasan néz ki, a hálózati tápkábel aljzatát, és a reset gombot a távirányításért felelős trigger aljzatok, és a 3 db IsoZones kapcsoló követi, melyek közül az A jelű az 1-es és 2-es, a B jelű a 3-as és 4-es, míg a C jelű a az 5-ös aljzat viselkedését állítja az On (mindig bekapcsolva)/Switched (bekapcsolásra aktiválódás)/Delayed (késleltetetten kapcsolódó) állások között. Utóbbi például teljesítmény erősítőknél jöhet jól, míg a többi lehetővé teszi az analóg, avagy digitális, - esetleg hang és képmegjelenítő - berendezések egymástól való izolációját. Újabb nem megszokott megoldás a két telefonvezetékhez való csatlakozó, és a két pár kábeltévéhez, avagy műholdas vevőegységhez használatos ki-, és bejárat. Ezek az említett berendezések védelmét szolgálják, őket pedig az 5 hálózati aljzat követi. Az ismertető szerint a Quintessence Power Center fő erőssége abban rejlik, hogy míg elődei csak az 50 kHz feletti tartományból tudtak szűrni, addig ő 2 kHz-től indul, és takarít könyörtelenül. Ezen egyedülálló tulajdonságát a Nano Crystalline elnevezésű, állítólag minden eddig ismert mágneses tulajdonságú anyagnál kb. 10-szer nagyobb permeabilitású „találmánynak” köszönheti, amelyből már kevés rézvezeték felhasználásával is lehet mágneses szűrőt építeni, így tevékenysége a legkevésbé sem fog a dinamikai mutatók rovására menni. Természetesen a többi alkatrész is rendkívül magas minőségű alapanyagok felhasználásával készült, és ha még ez sem lenne elég, az ajánlásban kitérnek arra is, hogy akár tüskéket, és sorbothane tappancsokat is használhatunk az installációnál, ha még jobb hangot/képet szeretnénk, és persze ha pénztárcánk még nem lobogtatja a fehér zászlót. Távja egyszerű, pár gomb pedig még ebből a kevésből is hatástalan, mert a CleanWave és MultiWave funkciók csak a nagy testvér, a Power Plant Premier esetén relevánsak. A mode gombok két állás között váltanak: megnézhetjük, hogy hány voltot kapunk a hálózatból, és nyomon követhetjük az aktuális THD értéket is, mely általában 2 és 5% között alakul (nálunk pl. 3,8-4%-ig változott). Tesztünket teljesen egyszerű hálózati kábelekkel végeztük, hogy a hatás még karakteresebb lehessen. Első körben egy kicsit „bemelegítettem” a füleimet az alaprendszer hangjával, majd színre lépett a PS Quintessence Power Center!

Hangminőség
Hiroko Kokubu lemezén kiszélesedik a hangtér, részletesebb, élénkebb cinek, gazdagabb visszhangok szólalnak meg, és mintha a mélyek is összeszedettebbek lennének, tónusuk pedig melegebb árnyalatú. Az előzőekben mutatott kissé érdes megszólalás helyett még a hangos, kifejezetten mozgalmas részeken is jóval kidolgozottabb az összkép. A zongora hangja informatív, de nem tolakodó, a dob pedig pergőbb, dinamikusabb. A hangszerek izoláltsága javul, és éppen ezért hiába érzem kicsit hangosabbnak a műsort, mégsem fülsértő, és szerencsére a dúsabb középsáv sem uralkodik el egy pillanatra sem. Az énekhang bársonyosabbá, kifejezőbbé válik, semmi karcosság nincs benne. Alanyunk, ha nem is lágyítja a hangot, talán inkább finomítja, árnyalja. Az élő jazzkoncert bevezető másodpercei nem sokban különböznek az előző prezentációtól, több az apró részlet, a nagy kedvvel húrok közé csapó zenekar sokkal vidámabb, és élőbbnek hat. A klarinét egészen új nüanszokkal színesedik, míg a bőgő alja is mélyebbről indul. A tempó feszesebb, az előadás pontosabb, a hangszerhangok pedig ekkor is dicséretesen hitelesek. Lassabb muzsikán a zongora bánata sokkal plasztikusabb, felharmonikusai fájdalmasan szépen zengenek. Az énekesnő pár lépéssel közelebb jött hozzánk, és a basszusgitár összes rezdülését is könnyedén nyomon tudjuk követni. Nem húz egyik irányba sem, a frekvenciamenetet viszont érezhetően kiegyengeti. A dal instrumentális középrészében is a zongora viszi a hátán a produkciót, de az egész zenekar remekel, a cinek csillognak-villognak, és érzésem szerint egy kicsit több teret nyer a virtuozitás is. Komolyzenén selymesen finom szólóhegedűt kapunk, az orgona pedig definiáltabb, anyagszerűbb, mint a rendszer natív állapotában. Az egyébként néha előforduló összezúgások ezúttal elmaradnak, a szomorú hangulat pedig maradéktalanul rám telepszik. Komoly hibát nem nagyon lehet kihallani, ekkor is a teljes spektrumon érezhető a kitágulás, kiteljesedés. Operán a kezdés kapásból játékosabb, világosabb, levegősebb, mint a Power Center nélkül. Az énekhang kedvesebb a fülnek, talán kevéssé direkt, mégis ember közelibb. A vonósok kis szögletessége elenyészik, a fúvósok pedig nem esnek túlzásokba, csak akkor erősödnek ki, ha az valóban indokolt. A zenei váltások, és hangsúlyok a helyükön vannak, a dinamika most is példás, de nem túlzó, hanem kellően megfogott. Egyedül talán a nagyon hangos nagyzenekari részleteken érzem, hogy a középtartomány feleslegesen magamutogatóvá válik, besűrítve ezzel a hangzást.

Amikor elvettük a rendszerből a PS üdvöskéjét, a megszólalás egyértelműen sarkosabbá vált, a színek elhalványodtak. A zenekar ráérősebb, mondhatni lagymatagabb lett, míg az énekhang és a fúvósszekció ennek ellenére harsányabbá vált. Kissé lecsökkent a kontroláltság, a hangkép ennek megfelelően tüskésebb, és kevésbé jól felépített lett. A mélyek, ha nem is elmászkáltak az előbbiekhez képest, de veszítettek precizitásukból. Összességében elmondható, hogy nem volt annyira kifejező a muzsika, mint amikor a PS Quintessence Power Centeren keresztül engedtük az áramot.

Ajánlás
Azt szoktuk mondani, hogy egy effajta készülék akkor jó, ha a meghallgatás után kivesszük a rendszerből, s már nincs is kedvünk tovább zenét hallgatni. Ez jelen esetben is áll, ha kikötöttük a berendezést, fakóbb lett a hang, ezzel a hangulat is. A készülék ára sejteni engedi, hogy nem kifejezetten néhány tízezer forintos komponensekhez tervezték, és minél komolyabb rendszerünk van, annál többet profitálhatunk beszerzéséből. Mindenképpen haladó vájtfülűeknek ajánlható, akik ügyelnek a legapróbb részletekre is, és tovább csiszolnák otthoni zeneszentélyük hangzásvilágát.

Lauscher Zoltán